|
Napló
Napló:
Január
12
szombat
(I):
A
rajt
napja.
Ha
minden
a
tervek
szerint
zajlott
volna,
akkor
kipihenten,
szépen
berakodva,
nyugodtan
indultunk
volna
el
a
Nagy
Afrikai
Futamra.
Ezzel
szemben
reggel
nyolckor
még
a
kísérő
autónk
be
se
volt
pakolva,
a
társunk,
akinél
természetesen
a
kulcs
volt,
kissé
elkésett.
Miki
a
csapatfőnök
idegesen
szaladgált,
igyekezett
mindenki
kedvére
tenni,
riportot
adott
számos
újságnak,
tv-nek,
szervezte
a
csapat
elindulását.
A
nagy
káoszban
egyszer
csak
eljött
a
rajt
pillanata.
Miki
beugrott
a
Daciába,
és
mieúlőtt
még
beszálltunk
volna
füstölgő
kerekekkel
elrajtolt.
Ugyanis
a
versenykuplunggal
nehéz
araszolgatni.
Nem
kis
derültségre
gyalogszerrel
eredtünk
utána.
Kis
keveredés
után
egymásra
találtunk.
Kísérő
autónkkal
együtt
utolsóként
ismét
elrajtolhattunk
az
első
rajtunkról
lemaradók
legnagyobb
örömére.
A
napi
feladatokat
problémamentesen
megoldottuk.
A
kocsi
terepen
nagyon
jól
ment,
két
feladat
is
a
néhai
tank
gyakorló
pályára
(tankdrom)
esett.
Úgy
hasított
a
Dacia,
mint
egy
terepjáró.
Sajnos
aszfaltos
úton
már
az
első
műszaki
probléma
is
megjelent.
Csúszik
a
versenykuplung.
Folyamatosan
állitgattuk,
de
még
most
is
bizonyos
terhelésnél
csúszik.
Az
azonnali
szervizelést
nem
sikerült
megszervezni,
ezért
úgy
döntöttünk,
tovább
megyünk.
Egyszer
csak
szól
a
telefon,
a
kísérőautónknak
kattog
a
jobb
hátsó
kereke.
Eltört
a
kerékagycsapágy,
este
hétkor.
A
rengeteg
adomány,
és
a
mi
felszereléseink
is
benne
vannak.
Na
most
mi
legyen?
Rengeteg
telefonálással
sikerült
elérni,
hogy
az
autót
felkészítő
Nyírpetrolosok,
eljöjjenek
és
kijavítsák
a
hibát,
amit
az
ő
hanyagságuk
okozott.
Bár
nehéz
szívvel,
kétségek
között,
bízva
abban,
hogy
a
srácok
megoldják,
otthagytuk
őket
Rábafüzesnél,
és
elindultunk
a
napi
cél
felé,
hogy
versenypontjainkat
ne
veszítsük
el.
Január
13.
vasárnap
(I):
Velencébe
(ami
nem
tévesztendő
össze
a
Budapesttől
nem
messze
lévő,
még
Gárdony
elött
elhelyezkedő
kis
településsel)
hajnali
háromkor
értünk,
kis
alvás
a
kocsiban,
reggel
hétkor
eligazítás,
indulás
tovább.
A
szervizautónkról
kevés
a
hír:
”nem
tudják
leszedni
a
csapágyat”.
Bizunk
bennük,
és
tovább
indulunk.
Hosszú
lesz
a
nap,
a
cél
Mayreuil,
705
km
nettó.
Nehezen
haladunk,
emelkedőn
nagyon
csúszik
a
kuplung.
Folyamatosan
állítgatjuk,
de
hiába.
Valószínűleg
a
szerkezet
gyenge.
Az
autópályán
azért
jó
a
hangulat.
Megelőzzük
a
leálló
sávban
filmező
szervezői
vezérkart.
CB-n
szólnak,
várjuk
meg
őket,
minket
is
szeretnének
a
„celluloid
szalagra”
rögzíteni
az
utókor
számára.
A
versenyfeladatok
megoldása
miatt
le
kell
mondanunk
a
készülő
film
további
színesítéséről,
ezért
elválunk
tőlük.
Már
így
is
lemaradásban
vagyunk.
Újabb
kincskeresés,
ládanyitogatás,hegymászás,
„álmodozás
siklóernyőzésről”
…
A
pontokat
szerencsére
a
körülmények
ellenére
gyorsan
megtaláljuk.
Cannes-ban
megnézzük,
kire
mutat
Walker
(Chuck
Norris),
a
texasi
kopó
kisujja,
ravasz
feladat,
de
nem
jövünk
zavarba.
Már
sötét
este
van
mire
az
utolsó
hegymászóst
is
begyűjtjük.
Fáradtak
vagyunk,
de
vidámak:
a
szervizautónk
elkészült,
már
jönnek
utánunk,
mi
pedig
max.
40
perc
múlva
zuhanyozunk,
ágyban
alszunk.
Vagy
mégse?
Ahogy
elindulunk
a
töltés
lámpa
erőteljesen,
sárgán
az
arcunkba
világít.
Baj
van.
Ékszíj?
Nem!
Sajnos
a
vízpumpa
csapágy
tönkrement,
állandóan
leesik
az
ékszíj.
Már
mindenki
a
célban
van,
éjjel
11.
Ki
segítene
nekünk?
Hátunk
mögött
feltűnik
az
utolsó
kinn
kóborló
csapat,
a
K-team,
Kevin
&
Kevin,
apró
Polski
Fiatja.
Ők
nyerték
a
Travel
Channel
pályázatát,
így
lehetnek
itt
–
a
hozzáállásuk
alapján
méltóak
rá.
Nagyon
rendesek,
beülhetek
hozzájuk,
legalább
a
csapatból
egy
ember
érkezzen
meg
reggelig,
hogy
a
feladatlapot
leadhassuk,
és
versenypontjaink
megmaradjunk.
A
szardíniák
a
dobozban
jakuzziban
érezhetik
magukat
ahhoz
képest,
ahogy
én
ültem
a
kispolákban,
de
a
lényeg,
hogy
megérkeztem
a
célba.
A
sors
iróniája,
hogy
az
egyetlen
csapat
aki
felajánlotta
hogy
„féktelen
tempóban”
a
sötét
éjszakában
kint
rekedtek
segítségére
siet
a
TEAM
MALIBUS
volt.
A
„féktelent”
szó
szerint
kell
érteni,
hiszen
három
(eredendően
négy)
hengeres
Pajerojuk
féke
már
megszámlálhatatlan
kilométer
óta
nem
működött.
Már
késszen
álltak
a
mentésre
amikor
megpillantottam
parkolóba,
egy
gyönyörű
narancssárga
overallt.
Befutott
a
Dacia.
Az
ékszíj
már
nem
esett
le
többet,
csak
a
szállás
előtt
két
kilóméterrel
egyszer
elszakadt.
Átmenetileg
megmenekültünk.
Alvás,
holnap
szerelés.
Január
14.
hétfő
(gy).
Sikerült
időben
felébrednem
a
hosszúnak
csak
az
elmúlt
napokhoz
képest
nevezhető
alvás
után,
és
még
időben
leadni
a
feladatlapot.
50
pontunk
van,
a
versenyben
vezető
egységnek
60,
hiszen
ők
mindkét
nap
beértek
szintidőn
belül.
Amíg
a
többi
egység
továbbindul
a
maratoni
3
napos
etapra,
mi
a
környék
szervizeit
térképezzük
fel,
hogy
nyitásra
ott
legyünk.
A
kiválasztott
szervizből
egy
laza
fél
mondattal
továbbküldenek,
majd
ugyan
ez
ismétlődik
mindenhol.
Egy
ideig
együtt
tarunk
a
Malibusszal
akik
fékjüket
szeretnék
megjavítatni.
Lassan
megismerjük
a
környék
összes
autóbontóját
és
szervizét.
Egy
francia
licens
autóhoz,
ami
a
maga
idejében
népautónak
számított,
nem
lehet
alkatrész
szerezni
Franciaországban.
Magyarországon
ez
nem
lenne
probléma.
Felvesszük
a
kapcsolatot
az
Egy
gatyában
Bamakóba
csapattal,
legyenek
a
Dacia
hivatalos
SAFETY
CARja.
Ők
még
Budapesten
vannak,
mert
nem
teljesítették
az
indulás
egyetlen
kritériumát,
nincs
érvényes
műszaki
vizsgája
a
Mininek.
Otthon
maradt
tartalék
alkatrészeinket
gond
nélkül
sikerül
beszerezniük
Budapesten.
Utánunk
hozzák,
de
nekünk
ennek
ellenére
tovább
kell
indulnunk.
Kora
délután
nekivágunk,
bízva
a
megbuherált
vízpumpánkba,
és
abban,
hogy
útközben
esetleg
sikerül
egyet
szerezni.
Menni
kell,
mert
versenyfeladatok
sokasága
áll
még
előttünk,
nem
beszélve
a
kompig
lévő
több
mint
1300
km-es
távolságtól.
Az
első
feladatot
kicsit
nehezen
oldjuk
meg,
bár
néhány
méterre
parkolunk
le
tőle.
Persze
minden
utunkba
eső
autóbontóba,
autósüzletbe
és
szervizbe
bemegyünk,
de
eredménytelenül.
Közben
jó
hír,
hogy
csapatunk
másik
autója,
a
Dacia
postát,
és
az
orvosi
felszerelést
szállító
„rohamosztag”
lassan,
de
folyamatosan
nyomul
utánunk.
A
csapágyat
hosszú
küzdelemben
kicserélték,
és
most
hasítanak
úgy
max.
80
–
as
tempóban.
A
második
feladathoz
már
sötétben
érkezünk.
Ez
egy
tipikusan
csak
világosban
megoldható
feladat.
Némi
ingázás
után
sikerük
lokalizálnunk
a
helyszínt,
majd
az
„arcot”
is
megtaláljuk,
akivel
farkasszemet
kell
nézni.
Innen
balra
öt
méter,
és
ott
a
geoláda.
De
nincs
ott!
Van
egy
nyilvánvalónak
tűnő
sziklaüreg,
de
az
üres.
Míg
Miki
visszamegy
az
55
wattos
akkumulátoros
lámpáért,
én
fejlámpámmal
szisztematikusan
egyre
nagyobb
körökben
végigkutatom
a
helyszínt.
Már
bőven
túl
járok
a
10
méteren
is,
amikor
rám
világít
a
„vakító”
fénycsóva.
Ennek
örülök,
hisz
ez
egy
régen
elhagyott,
növényzettel
sűrűn
benőtt
egykori
mészkőbánya.
Függőleges
sziklafalak
sűrűjében
vagyok,
most
már
legalább
látom
a
szakadékok
alját
is.
Rövid
tanácskozás,
talán
több
„arc”
is
van
itt
a
köbe
faragva,
falra
festve,
és
rossz
helyen
keresünk?
Nézzük
meg
újra
az
egyértelműnek
tűnőt,
ami
az
alján
vízszintesre
tömörített
talajú
sziklaüreg.
Bár
a
földet
kopogtatva
üreget
feltételezek
a
tíz
körömmel
kaparás
nem
hoz
eredményt.
Miki
ekkor
tréfásan
megjegyzi:
most
nézzük
meg
a
geofizikai
kutatás
után
milyen
eredményt
hoz
az
optikai
vizsgálat.
Az
erős
lámpával
rávilágít
valamire
a
bozótban.
„Az
csak
szemét,
átnéztem
ott
már
minden
szóba
jöhető
helyet”
-
mondom,
de
azért
benyúlok
érte.
Megvan!!
De
hogy
kerülhetett
ide??
Nem
vagyok
Geocachingos,
de
mivel
az
eligazításon
mondták,
hogy
ilyen
feladatok
is
lesznek,
utánanéztem
pontosan,
mi
is
ez
az
egyre
népszerűbb
szabadidős
tevékenység.
(www.geocaching.hu)
Hát
itt
valami
nem
stimmel.
A
kért
információ
sincs
a
ládában.
Nem
szeretnénk
messzebb
menő
következtetést
levonni,
de
felmerülnek
bennem
emlékek,
még
a
tavalyi
versenyről
is.
Sőt,
időben
nem
is
kell
olyan
messze
menni.
Bízom
benne,
nem
fog
elterjedni,
hogy
a
Budapest-Bamako
végigtarolta
az
útvonalának
geocaching
pontjait.
Ennek
úgy
próbáljuk
elejét
venni,
hogy
igyekezetünk
szerint,
és
tapasztalataink
alapján
próbáljuk
a
feladatokban
rögzítettek
szerint
helyreállítani
az
eredeti
állapotot.
Persze
nem
biztos,
hogy
minden
ponton
mi
jártunk
utoljára
a
mezőnyből…
De
azért
erre
jó
esélyünk
van
szerintünk.
Örömmel
halljuk,
hogy
rohamosztagunk
már
előttünk
jár,
még
ha
aggódunk
is
értük.
Huba
rémülten
telefonált:
eltűnni
látszik
az
erő
az
Isuzuból.
Amikor
találkozunk
a
spanyol
határnál,
rövid
helyzetelemzés
után
eláruljuk
nekik,
hogy
egy
ekkora
úton,
ilyen,
és
ennyire
megterhelt
járműben
illik
időnként
ellenőrizni
az
olaj-,
és
vízszintet.
Egyikük
kétütemű
Trabanttal,
másikuk
az
utóbbi
évtizedben
új
autókkal
jár,
így
eszükbe
sem
jutott
ez
az
apróság.
Hulla
fáradtan,
tök
sötétben
azt
sem
vették
észre,
hogy
nem
az
erő
fogy
az
autóból,
hanem
csak
a
Pireneusokon
keltek
át
éppen.
Pótoljuk
az
ismeret-,
és
folyadékhiányaikat,
és
együtt
megyünk
tovább.
Január
15,
kedd
(gy)
Hajnali
fél
egykor,
Barcelonától
86
km-re
hosszú
vajúdás,
és
rövid
haláltusa
után
a
vízpumpa
végleg
megadja
magát.
Nem
forog
tovább,
és
az
ékszíjat
is
magával
rántja
a
halálba.
Szerencsére
még
be
tudtunk
gurulni
egy
parkolóba.
Itt
várjuk
a
reggeli
munkakezdést.
Még
kiszerelem
az
elhalálozott
vízpumpát,
hátha
segít
rajta
egy
újabb
„sufnitunung”,
de
reménytelen.
Mire
befejezem
mindenki
alszik
a
kocsikban,
nem
zavarom
őket,
a
betonon
ágyazok
meg
magamnak.
Háromkor
közeli
„tank”
dübörgésre
ébredek,
és
látom
hogy
valaki
eszeveszetten
veri
mellettem
a
Dacia
ablakát.
Miután
magamhoz
tértem,
és
csapattársaim
is
felébredtek
ismerős
arcokat
pillantok
meg.
Az
Árvay
család
hatalmas
Patrolja,
valamint
Lakiék
bocinak
álcázott
hathengeres
szörnyetege
üvölt
a
fejem
mellett.
Az
ismerős
arcokat
gondolom
már
nem
kell
részleteznem.
Vasárnap
éjjel
indultak,
és
megállás
nélkül
tólják
a
kompig.
Egy
gyors
kávéra
álltak
csak
meg.
Beszélgetés
közben
arra
lettek
figyelmesek,
hogy
a
nagyképernyős
TV-ben
többször
is
a
Daciat
mutatják.
Lassan
ráeszméltek
(a
lassan
jelző
lényeges)
hogy
a
biztonsági
kamera
képeit
látják.
Azonnal
izzítottak,
és
kocsival
tették
meg
a
mintegy
53
méteres!
távot.
Felajánlották
segítségüket,
de
számunkra
érthetetlen
(számukra
érthető)
módon
nem
volt
náluk
R12-es
vízpumpa.
Tovább
indultak,
így
visszaállt
a
nyugalom
a
parkolóban.
De
ez
nem
tartott
sokáig.
6-kor
Miklós
általában
kellemes
(most
kifejezetten
kellemetlen)
baritonjára
ébredek.
A
mai
nap
is
vízpumpa
beszerző
akcióval
indul.
Spanyolban
nyilván
sokkal
nagyobb
az
esélyünk,
hisz
ebben
az
országban
sose
gyártottak
ilyet.
Ha
délig
nem
tudunk
elindulni,
minden
reményünk
elszáll
a
verseny
tekintetében.
Miki
és
Imola
a
„roham
kocsival”
negyed
hétkor
elindul
Barcelona
irányába.
A
katalánok
híresek
a
korán
kelésről.
Errefelé
az
élet
általában
délután
indul.
Megpróbálok
kicsit
felmelegedni
a
szabadban
töltött
éjszaka
(részlet)
után
a
benzinkút
bárjában.
Huba
megissza
velem
élete
első
kávéját.
A
várakozás
nehéz
perceiben
(óráiban)
igyekszem
hasznos
dolgokat
csinálni.
Már
régóta
nem
működik
az
index.
Valószínűleg
valahol
valami
szét
(be-ki-le-fel-át-rá
…)
csúszott
de
nem
találom
a
hibát,
valamint
az
átalakítás
utáni
kapcsolási
rajzot.
Lehet
hogy
nem
is
létezik?
Negyed
tízkor
megszólal
a
telefonom.
Nem
hiszem
el
amit
hallok.
(Lehet
túl
sok
Soproni
Sört
ittam
meg
izgalmamban
reggel
óta?
Miklós
utasít
készüljek
elő
a
vízpumpa
beszerelésére,
mert
ott
van
a
kezében.
Mellékesen
megjegyzi,
ha
már
Barcelona
határárában
kellett
várakozniuk
a
nyitásra,
begyűjtötték
a
Columbussal
kapcsolatos
feladat
megoldását.
Hamarabb
visszaérnek
mielőtt
az
indexet
befejezném,
ezért
az
továbbra
se
fog
működni.
A
pumpa
megszerzése
egy
igazi
globalizációs
történet.
Spanyolországban
magyar
versenyzők,
francia
tervezésű,
román
gyártmányú
autójukhoz
alkatrészért
egy
japán
gyártmányú
autóval
mennek.
Problémájukat
egy
Gambiai
származású,
angolul
beszélő
fekete
bőrű
kereskedő
oldja
meg.
Pici
késéssel
12:25-kor
indulunk.
Ez
még
behozható,
ha
a
geocach
ládákat
hamar
megtaláljuk.
Ez
nem
csak
rajtunk
múlik.
Hosszú
autózás
áll
elöttünk.
Szinte
az
összes
feladatot
éjszaka
kell
majd
megoldanunk.
De
ezt
már
megszoktuk.
Minden
esélyünk
megvan
a
reggeli
komp
elérésére.
A
vízpumpa
remekül
muzsikál,
ellenben
a
kuplung
egyre
rosszabb.
Január
16,
szerda
(gy)
Néhány
perccel
éjfél
után
már
csak
a
komphoz
közel
eső
utolsó
négy
feladat
van
hátra.
Az
elsőhöz
fűzött
megjegyzések
–
figyelj
a
sziklára,
picit
mászni
kell
-
alapján
egyértelmű,
hogy
az
„expedíció”
tagja
leszek.
Végül
egyedül
indulok,
társaim
had
pihenjenek.
Szerencsére
semmi
gond
nincs.
A
ládában
lévő
napló
szerint
a
kétszeres
győztes
szlovák
Ulrichék
pont
egy
nappal
korábban
jártak
itt.
A
szökőkút
mellett
csak
lassítunk,
majd
jön
az
éjszakai
nagy
kaland.
Bár
azt
írják
csak
egy
úton
lehet
feljutni
a
sziklára,
nyíl
egyenesen
mászok
fel.
A
tengerparti
szikla
tetején
csak
hűlt
helye
van
a
geoládának.
A
potenciálisnak
feltételezett
helyen
csak
egy
kék
nylonzacskó
található.
Valaki
megint
viccesnek
gondolta
magát.
Kb.
30
méteres
körzetben
átkutatom
a
terepet,
de
semmi.
Le
akarom
fényképezni
a
tényeket,
de
a
nagy
sietségben
nem
hoztam
magammal
a
fényképezőgépet.
Visszamegyek
érte,
mert
nagyon
felháborít
az
eset.
A
Lennonal
kapcsolatos
feladat
levadászása
után
behajtunk
a
kikötőbe.
Van
egy
nyugodt
óránk
is
a
komp
indulásáig.
Ennyit
már
rég
aludtunk
egyben.
Becsekkolás
elött
befut
a
Team
Malibus
is,
pedig
azt
hittük
utánunk
már
nincs
senki.
Az
ígért
„Bamakós”
kedvezményt
ugyan
nem
kapjuk
meg,
de
legalább
elérhető
közelségben
van
már
Afrika.
Legalább
16
óránk
lesz
rá,
hogy
utolérjük
a
mezőnyt,
és
versenypontjainkat
ne
veszítsük
el.
Jó
a
hangulat
tervezgetjük
első
afrikai
etapunkat.
A
komp
55
km/h
sebességgel
hasít.
Aztán
lelassul.
10-15
percet
zötyögünk
így.
Aztán
közlik,
az
időjárási
viszonyok
miatt
visszafordulunk.
Miki
már
alszik.
Ő
vezetett
idáig
végig.
Ráfér
a
pihenés.
Mindennek
vége.
A
természet
közbeszólt,
hiába
küzdöttünk
eddig.
A
déli
„lassú”
komppal
(annak
8
óra
a
menetideje
a
reggeli
3
és
fél
órájával
szemben)
már
elég
neccesnek
látszik
a
dolog.
A
déli
kompot
el
sem
indítják.
Most
már
tényleg
vége
mindennek.
Utolsó
reményünk,
hogy
a
versenybírók
késve
is
elfogadják
a
nálunk
lévő
feladatlapot.
Így
csak
a
holnapi
etapot
nem
tudjuk
teljesíteni.
Esélyeink
megmaradnak
a
jó
helyezésre.
Este
8-kor
jön
a
telefon,
hogy
nem.
Így
négy
etapunk
biztos
nem
lesz
meg.
Ez
nagyjából
100
pont
veszteséget
jelent.
A
hangulat
nem
túl
rózsás
éppen,
DE
NEM
ADJUK
FEL!!!
Lassan
közeledik
a
komp
indulása,
és
ismét
kezd
felerősödni
a
szél.
Január
17
csütörtök
(gy)
Éjfél
előtt
néhány
perccel
végre
elindul
a
komp.
Amikor
délben
kézbe
vettük
még
nem
tudtuk
igazán
értékelni,
hogy
grátisz
kabinjegyet
kaptunk
a
járattörlésért.
Teljesen
más
gondolatok
kavarogtak
a
fejünkben.
Megpillantva
az
alig
négy
négyzetméteres
négyágyas
helységet
átértékeltük
a
kárpótlást.
A
közel
nyolc
órás
úton
többet
alhatunk
egyhuzamban,
mint
amennyit
a
rajt
óta
aludtunk
összesen.
A
melegvizes
zuhany
és
az
ágynemű
már
csak
hab
a
tortán.
Csapattársaink
és
a
MALIBUS
a
hajó
másik
részében
kapott
szállást.
Sör
–
zuhany
–
sör,
és
már
alszik
mindenki.
Illetve
én
nem,
mert
kihasználva
nyugalmat
megpróbálok
rendet
rakni
a
laptopra
feltöltött
térképek
között.
Szeretném
a
tölthető
elemeinket
is
feltölteni,
hiszen
a
fürdőszobában
van
220
is.
Egyiknek
sem
jutok
a
végére.
Egy
„pillanatra
elnyújtózom”
gondolatsor
után
mire
felébredek,
már
látni
Afrika
partjait.
Mivel
ez
a
komp
nem
Melillaba
(Spanyolország),
hanem
Nadorba
(Marokkó)
ment
az
adminisztratív
formaságokat
út
közben
is
el
lehet
intézni.
Ezt
„afrika
szűz”
túratársaink
meg
is
teszik.
Így
fordulhat
elő
az
az
abszurdum,
hogy
ránk
a
„rutinos”
afrikajáró
Bamakósokra
majd
fél
órát
kell
várniuk
a
kikötő
bejáratánál.
A
Bozo
–
Miskolci
MALIBUSZ
négyes
úgy
dönt
folytatják
Franciaországban
elkezdett
nagyjavításukat.
Most
a
főtengely
szimering
van
éppen
soron.
Ezért
Nadortól
90
km-re
Taourirtben
egy
szerviznél
elvállnak
útjaink.
Ott
marad
vele
csapatunk
135-ös
rajtszámú
szállítójárműve
is,
hogy
együtt
küzdjék
le
életük
első
afrikai
napját.
Mi
tovább
száguldunk,
szeretnénk
kétnapi
versenyfeladatot
24
órán
belül
teljesíteni.
(i)
Lassan
haladunk,
minden
cuccunk
a
tetőn
van,
túl
nagy
a
légellenállás.
Egy
pillanatra
megállunk
pihenni,
és
átpakolunk.
Szokásos
afrikai
módon
kisebb
gyerekcsapat
vesz
körül,
kíváncsian
nézelődve.
Továbbindulunk,
a
Dacia
repül.
Egy
pillanatra
megfagy
a
levegő,
hol
van
Miki
mobilja?
Hívjuk,
nincs
csörgés.
Vissza
az
előző
megállóhelyhez,
sehol
semmi.
Biztos
kiesett
a
zsebéből,
és
a
gyerekek
megtalálták.
Az
egyiket
lefényképeztük,
Miki
ragaszkodik
hozzá,
hogy
megkeressük.
Beszáguldunk
a
faluba,
ahol
éppen
vásár
van,
keressük
a
biciklis
srácot.
Hatalmas
a
csődület,
de
persze
a
foto
alapján
senki
nem
ismeri
fel.
Elmegyünk
egy
katonai
poszthoz,
ott
megmondják,
hogy
a
fiú,
akit
lefényképeztünk
a
szomszéd
faluban
lakik,
innen
20km.
Miki
bepattan
a
kocsiba,
padlógáz.
Már
majdnem
a
faluban
vagyunk,
biciklis
sehol.
Visszafordulunk,
szembe
velünk
jön
egy
biciklis
gyerek,
aki
ahogy
meglát
minket,
elkezd
menekülni.
Ez
a
mi
emberünk.
Leszáguldunk
utána
a
földekre,
iszonyatosan
nyomja
a
bringát,
de
utolérjük.
Miki
kipattan,
ráordít:
Hé
child,
come
here!!
Na
ettől
max
sebességre
kapcsol,
beveti
magát
a
fák
közé.
Oda
már
nem
tudjuk
követni.
Miki
ideges,
mindene
a
telefonja.
Szomorúan
indulunk
tovább,
egyszer
csak,
erőteljes
pittyegést
hallunk.
Sms
érkezett,
de
kinek?
Ez
a
Miki
telefonja,
ott
lapult
a
padlón
a
dzsumbujban.
Hatalmas
az
öröm,
szegény
marokkói
kissrácra
jól
ráijesztettünk,
na
de
hova
menekült?
A
dacia
velünk
van
90-100-al
repül.
A
kocsiban
jó
a
hangulat,
hatalmas
terveket
kovácsolunk.
Szépen
ránk
sötétedik,
mire
a
feladatokhoz
jutunk.
Szerencsére
nincsenek
messze
az
úttól.
Ha
este
van
jönnek
a
gondok.
Nincs
alapjárat.
Próbáljuk
megszerelni,
kevés
sikerrel.
Kapkodunk.
A
szerszámosládát
nem
rögzítjük
fel,
kinyílik,
egy
csavarhúzó
kirepül,
leveri
a
cb
antennánkat.
Az
antennát
visszarakjuk
a
csavarhúzó
elveszett.
A
szálloda
recepcióján
felvesszük
az
aznapi
itinert.
Nagy
lendülettel
fogunk
hozzá
a
pontok
kereséséhez.
Már
fáradtak
vagyunk,
nagyobb
a
lelkesedés,
mint
a
koncentráció.
Rögtön
elássuk
a
kocsit
egy
kiszáradt
folyómederben.
Puha
kavicsos
homok
az
egész.
Lapát,
jack,
homokvas
elő.
Toljuk,
emeljük,
pörgetjük,
küzdünk
keményen
a
dacia
nem
szeretne
kijönni
a
folyómederből.
Egyik
emelésnél
a
jack
elcsúszik,
leüti
Miki
fülét.
Ordítás,
szitkozódás,
fokozódik
a
hangulat.
Mindenki
fáradt,
ezt
az
egész
szakaszt
el
is
kerülhettük
volna.
Kb.
egy
órás
küzdelem
után
a
daciat
kiszabadítjuk.
Most
már
csak
azért
is
erre
megyünk,
nem
kerülünk.
Kicsit
jobban
figyeljük
a
terepet,
még
egyszer
nem
süllyedünk
el.
A
következő
lehetőségnél
balra
50
méteren
belül.
Mondom,
és
már
fordul
is
az
autó.
Néhány
száz
méter
megtétele
után
gyanús
a
jobbra
lévő
töltés.
Tök
sötét
van
de
felugratunk
rá.
Hát
ezen
is
jöhettünk
volna
idáig
néhány
kilométer
kerülővel.
Begyűjtjük
a
pontot,
persze,
hogy
az
is
aszfaltos
út
mellé
esett.
Megyünk
tovább
a
második
feladatra
koncentrálva,
közben
feltűnik,
hogy
a
harmadik
feladat
koordináta
szerint
ugyan
oda
esik,
mint
az
első.
Elírás,
tréfa?
Visszafordulunk.
Nem
derül
ki
igazán,
mi
volt
a
szándék.
A
második
feladat
egy
több
mint
2300
méteres
hágó
közelében
van,
nekiindulunk.
Alapjárat
nincs,
a
kuplung
csúszkál,
nehezen
haladunk
felfelé
a
terepen.
Többször
ki
kell
szállni,
kicsit
tolni.
Egyszer
furcsa
hiba
áll
elő,
ha
felhúzzuk
az
ablakot,
nyílik
az
ajtó.
Nem
volna
baj,
de
nagyon
hideg
van,
és
ömlik
be
a
por.
Valami
megoldást
azért
találunk.
A
kitartás
megvan,
a
technika
ismét
kezd
cserbenhagyni.
Bár
nagyon
rázós
az
út
én
néha
elbóbiskolok,
szerencsére
a
fiúk
még
bírják.
Hegyi
szerpentinen
vezet
az
út,
hatalmas
sziklák,
néhol
hó.
jég,
a
kocsi
mellett
szakadék,
de
a
mélységét
csak
sejtjük
a
sötétben.
Elérkezünk
a
hágó
tetejére,
ahol
egy
kis
kávézó
várja
a
megfáradt
vendégeket.
Nálunk
jobban
csak
a
felébredt
fogadós
csodálkozik.
Mit
keresünk
mi
itt,
ilyenkor,
ezzel
a
kocsival?
Jó
a
kérdés,
versenyzünk.
Elkezdünk
ereszkedni,
nem
sokkal
jobb,
mint
felfelé.
Miki
fárad,
nehezen
követi
az
utat,
egy
kicsit
koppanunk
a
sziklafalon.
Meg
kell
állni.
Nagyon
hideg
van,
de
pihennünk
kell.
Miki
a
motorháztetőn
alszik,
mi
ketten
a
kocsiban.
Január
18.
péntek:
(i)
Még
sötét
van,
mikor
tovább
indulunk.
Csörgés,
zörgés,
rázkódás,
por.
Ereszkedünk
le
a
hegyről.
Megállunk
keresni
a
négyes
feladatot.
Nem
találják
a
fiúk,
ahogy
visszaérnek,
feltűnik,
hogy
a
hátsó
csomagtartó
tetőnk
a
pótkerekekkel
együtt
eltűnt.
Rosszul
lett
visszarakva,
és
valahol
lerepült,
észre
se
vettük
a
hangzavarban.
Visszamegyünk
a
szálláshelyünkre,
szerencsére
nem
volt
messze,
meg
is
találtuk
és
visszaszereltük.
Újra
elindulunk.
Gyuri
ismét
megpróbálja
megtalálni
a
pontot,
de
már
csak
pislákolnak
a
fejlámpák.
Megvárjuk
a
hajnalt.
Kicsit
szerelünk,
alapjáratot
sikerült
visszaállítani.
Közben
kiderül,
hibás
a
bevitt
koordináta.
Vissza,
kereszteződésnél
jobbra.
Ahogy
világos
van
a
kedvünk
is
jobb,
filmezünk,
a
pontot
is
simán
megtaláljuk.
Ulrich
go!
A
mi
György
Ulrichunk
ezt
rögtön
magára
vette,
és
lelkesedése
ismét
visszatért.
Vígan
kocsikázunk
Zagora
felé,
még
egy
pontot
begyűjtve.
Úgy
tűnik
ez
a
szakasz
világosban
egyszerűbb
lett
volna.
Zagorában
kicsit
szerelünk.
A
probléma
nem
nagy,
egy
kipufogó
tartó
bak,
plusz
a
csomagtartó
strapabíró
visszaszerelése.
A
helyi
szervizesek
nagy
lelkesedéssel,
ismerősként
fogadják
a
Daciat.
Ahogy
beparkolunk
megpillantjuk
a
31-es
rajtszámú
Kevin
a
négyzeten
kis
polski
különítményt,
néhány
nappal
ezelőtti
megmentőnket.
Ők
is
átkeltek
a
hegyeken,
csak
nappal.
Ez
hihetetlen
számunkra,
figyelemre
méltó
teljesítmény.
Van
mit
szerelni
a
futóművükön.
Itt
a
88-as
rajtszámú
Toyota
is.
Neki
a
hűtőjével
vannak
gondjai.
Ezek
szerint
beértük
a
mezőny
végét.
DE
MI
AZ
ELEJÉT
SZERETNÉNK!!
(gy)
A
mi
kocsink
negyed
óra
alatt
elkészül.
A
Toyotával
Hans
egyedül
jött
Norvégiából.
Megbeszéljük,
hogy
együtt
kelünk
át
a
kősivatagon.
Így
biztonságosabb
lesz
mindenkinek,
mivel
utánunk
már
nincs
csapat.
A
K-TEAM
kispolákjával
kerülő
úton
végig
aszfalton
megy.
Még
egy
fél
óra
mondják
a
szerelők.
A
közelben
van
internet
lehetőség,
gyorsan
hazaküldjük
naplónkat,
megnézzük
leveleinket.
Visszatérünk,
de
a
Toyota
még
nincs
kész.
A
kispolák
elkészül,
Kevinék
továbbindulnak.
A
fél
órából
végül
majdnem
négy
lett,
így
lehet,
hogy
ránk
sötétedik
a
kősivatagban.
Őrült
tempóban
1
óra
20
perc
alatt
letudjuk
a
„rettegett
kősivatagot”
úgy,
hogy
közben
a
versenyfeladatokat
is
megoldjuk.
Ez
új
rekord.
Remélem
ez
a
navigációnak
is
köszönhető.
Este
8
után
érkezünk
Tatára.
Innen
rajtolt
reggel
7-kor
a
mezőny.
11
óra
a
lemaradásunk,
ez
behozható.
A
mai
nap
verseny
itinerjét
a
rendezők
leadták
a
hotel
portáján.
Erre
emlékeznek
is,
de
nem
találják.
Berendelik
azt
az
embert
aki
átvette.
Több
mint
egy
óra
telik
el
mire
megérkezik.
Rövid
keresgélés
után
mosolyogva
közli,
egy
borítékban
volt,
de
sajnos
nincs
meg.
Valószínűleg
kidobta
valaki.
A
szemetet
pedig
azóta
elvitték.
Ezen
mi
nem
mosolygunk.
(Hajnalban
Tinerhirben
az
egy
nappal
korábbi
„postánkról”
még
a
biztonsági
őr
is
tudott,
egy
percen
belül
megkaptuk)
Nagy
nehezen
sikerül
telefonon
felvenni
a
kapcsolatot
a
versenybírókkal.
Már
úton
vagyunk,
amikor
SMS-ben
megkapjuk
a
koordinátákat.
Szerencsére
még
nem
mentünk
túl
egyiken
sem.
Várjuk
a
feladatok
leírását,
de
az
nem
érkezik
meg.
Az
első
feladat
megoldása
egy
alattunk
tátongó
szakadék
falára
van
festve.
Néha
nem
nehéz
a
pontokat
megtalálni,
mert
a
környezetükben
rengeteg
az
előttünk
ott
járt
versenyzők
által
eldobált
szemét.
Itt
is,
mint
eddig
minden
pontnál
összeszedem
a
magyar
(B2)
vonatkozású
szemetet.
Úgy
látszik,
vannak
akik
otthon
érzik
magukat.
Tarhjicht
után
három
feladat
a
régi
N12-es
út
környezetébe
esik.
Elfordulunk
balra.
Néhány
kilométer
után
gyakorlatilag
megszűnik
az
út.
Rengeteg
nyom
van
össze-vissza.
Jó
a
térképünk
tudunk
haladni,
csak
a
sötétség
miatt
elég
lassan.
Mivel
a
konkrét
feladatokat
nem
ismerjük
(csak
a
helyét)
úgy
döntünk,
visszamegyünk
a
jól
járható
főútra,
és
csak
a
gyorsan
megközelíthető
feladatokkal
foglalkozunk.
Fájó
szívvel
vesszük
tudomásul,
már
nem
lesz
meg
az
összes
versenyfeladatunk.
Pedig
a
„nem
létező”
útnak
megtettük
már
az
egyharmadát.
De
így
biztosabb
a
mezőny
utolérése.
Január
19.
szombat
(gy):
Bou
Izakarnnál
kifogy
a
daciaból
a
benzin.
Amíg
4
literes
vésztartalékunkat
betöltjük,
Tatátol
velünk
tartó
norvég
barátunk
bejelenti
hogy
nagyon
elfáradt.
Elmegy
valahova
a
város
szélére
aludni.
Majd
reggel
indul
tovább.
Nekünk
a
versenyben
maradás
miatt
mennünk
kell.
De
a
kocsi
nem
akar
beindulni,
illetve
egyből
leáll.
Nehezen
sikerül
(a
szó
szoros
értelmében)
életet
lehelni
belé.
Még
egy
az
úttól
nem
messze
lévő
feladatot
teljesítünk
és
robogunk
Planet
Tatooine
tábor
felé.
Nem
fogunk
az
eligazításra
odaérni
reggel
7-ig.
A
táborhelyen
már
csak
néhányan
vannak,
de
szerencsére
van
köztük
versenyző
is.
Lemásoljuk
a
feladatlapot,
és
nyomás
tovább.
650
kilométer
száguldás,
öt
feladat.
Az
egyik
pontnál
ott
áll
az
alfa
busz
is.
A
szépségkirálynő
nagyon
kedves,
kapunk
tőle
jéghideg
ásványvizet.
Miki
közben
riportot
ad
a
Fókusznak,
így
nem
jut
neki
a
szahara
közepén
kincset
érő
nedűből.
Nem
sokkal
este
10
után
megérkezünk
Dakhlába.
Végre
sikerül
leadni
az
elmúlt
6
nap
feladatlapjait.
Számításaink
szerint
a
8.
versenynap
végén
kb.
180-185
pontunk
lehet.
A
bizonytalanság
egy
nem
egyértelmű
(vagy
hibásan
megadott
koordinátájú)
feladat
eredményezi.
Illetve,
nem
tudjuk
töröltek-e
úgy
feladatot,
hogy
mi
nem
tudtunk
róla.
Négy
feladatot
hagytunk
ki
eddig,
plusz
azt
a
kettőt
hol
csak
az
első
odaérkező
kap
pontot.
No
meg
a
szintidők.
A
másik
nagy
kérdés,
hogy
ezeket
a
pontokat
megadja-e
a
versenybizottság.
Sajnos
részükről
eddig
nem
érkezett
egyértelmű
álláspont.
Minket
bíztattak,
végigküldtek
a
versenyútvonalon,
amit
mi
szorgalmasan
éjszakákon
át,
veszélyes
utakon
vezetve
teljesítettünk,
majd
mikor
beértük
a
mezőnyt,
leadtuk
a
versenylapokat,
megtudtuk,
hogy
semmi
sem
biztos.
Lehet,
hogy
feleslegesen
küzdöttünk.
Bár
a
késésünk
a
viharos
tengernek
köszönhető,
nem
a
mi
hibánk,
hogy
visszafordult
a
komp,
ennek
ellenére
lehet,
hogy
nem
veszik
figyelembe
az
eddig
megszerzett
pontjaink
nagy
részét.
Dakhlában
szállodában
végre
ágyban.
kinyújtott
lábbal
alszunk,
és
a
melegvizes
fürdés
sem
utolsó
dolog.
Január
20.
vasárnap
(i)
Reggel
hétkor
átvesszük
a
verseny
itinert.
Mára
nincs
sok
feladat,
mert
ma
lesz
a
határátlépés.
Indulás
után
átnézünk
a
kempingbe,
végre
találkozunk
a
kísérő
buszunkkal.
A
Mitax
csapat
is
itt
van,
elég
szomorúak,
egyik
suzuki
samurayuknak
a
hátsó
diferenciálmű
csapágya
beállt.
Nem
forgott
a
kerék.
Mi
tudjuk,
hogy
a
helyi
mesterek
ezt
biztosan
megoldják.
Próbálunk
lelket
önteni
beléjük.
Kevés
sikerrel.
Kicsit
későn,
de
neki
indulunk
az
útnak.
A
határra
délután
ötre
érünk.
Elég
hosszú
a
sor,
csupa
Bamakos.
Van,
aki
két
óra
óta
itt
van.
Ahogy
mi
megjövünk
a
határ
megnyílik.
Rutinosan
elkezdünk
intézkedni.
Jól
haladunk.
Kicsit
izgulunk,
mert
nincs
mauritán
vízumunk.
Miki
egy
kis
ajándékkal
lendületesen
ezt
is
megoldja.
Végén
jó
barátként
búcsúzunk
a
határőröktől.
Az
új
bamakosok
szájtátva
figyelnek.
A
határ
után
megoldjuk
a
versenyfeladatokat,
és
végre
időben
beérünk
a
táborhelyre.
Itt
egy
pár
baráti
csapat
nagy
lelkesedéssel
üdvözöl
minket.
Végre
megkerültünk.
Kiderül,
hogy
a
mai
versenynapot
törölték,
mert
a
határátlépés
elhúzódott,
illetve
egy-két
okos
versenyző
toronyiránt,
az
aknamezőn
keresztül
indult
a
ponthoz,
holott
világosan
le
volt
írva:
Ne
térj
le
az
útról!!.
Ezen
teljesen
elképedünk.
A
mi
pontjainkat
lehet,
hogy
nem
fogadják
el,
mert
vihar
van,
természeti
csapás,
amikor
meg
valaki
egy
ügyességi
feladatot
nem
tud
értelmesen
végrehajtani
(nem
ismeri
a
térképet),
törlik
a
versenynapot???
Több,
mint
érdekes.
Este
eszünk-iszunk
mulatozunk,
végre
lesz
egy
nyugodt
éjszakánk.
A
verseny
itiner
kicsit
szedett-vedettnek
tűnik.
Van
olyan,
hogy
egy
adott
napon
az
első
és
harmadik
feladat
koordinátája
megegyezik,
de
az
adott
helyen
csak
az
egyik
feladatnak
van
megoldása.
???
Volt
olyan
pont,
ami
elírás
miatt
Algéria
területére
esett.
A
mai
egyik
feladatot
törölték
azzal
az
indokkal,
hogy
veszélyes
helyre
esik.
A
koordináta
alapján
ez
eredendően
tegnapi
feladat
lehetett,
mert
több
100
km-rel
visszafelé
Marokkó
területére
esik.
Ott
mentünk
el
mellette
nemrég.
Egy
másik
feladat,
pedig
mintha
inkább
a
holnapi
etapon
lenne
aktuális,
hiszen
arra
az
útvonalra
esik.
Így
70
km-es
kerülő.
Január
21.
hétfő
(i)
Reggel
hétkor
eligazítás.
Korán
kéne
indulni,
mert
a
ma
esti
táborhelyet
csak
apálykor
lehet
elérni.
Mi
persze
kényelmesek
vagyunk,
reggelizünk,
beszélgetünk.
Azért
lassan
elindulunk.
Lassan
haladunk,
homokvihar
van.
Éppen
a
homokvihart
videózzuk,
mikor
a
képernyőbe
beszáguld
a
Mini.
Satufék,
Azolee,
és
Totya
nyakába
ugrunk.
Ők
is
nagyon
örülnek
nekünk.
Szerdára
lett
kész
a
Mini
Cooper,
és
éjt
nappallá
téve
vezettek,
hogy
utolérjék
a
mezőnyt.
A
nagy
találkozás
után
együtt
indulunk
tovább.
Az
első
pontot
begyűjtjük.
A
második
már
a
sivatagban
van.
Mi
a
homokba
nem
tudunk
bemenni,
azaz
be
tudunk,
de
ott
is
maradunk.
A
terv
szerint
megkerüljük.
Késésben
vagyunk.
Mire
megérkezünk,
tetőzik
a
dagály.
Már
sok
autó
beragadt
a
homokba.
Azért
mi
megnézzük
mi
a
helyzet.
Két
autó
elsüllyedt
az
óceánparti
homokban,
a
habok
már
nyaldossák
a
kerekeiket.
Segítünk
nekik,
a
velünk
jövő
Nissan
Patrol
kicsörlőzi
őket.
Annyira
elmegy
az
idő,
hogy
visszafordulunk,
kihagyjuk
a
ma
esti
beach
partyt.
A
tervek
szerint
az
Alfa
busz
is
bement
volna
a
homokba,
persze
azonnal
elakadtak.
Az
Ifa
nagy
nehezen
kihúzta
őket.
Szomorúak
vagyunk,
tavaly
a
beach
party
volt
a
legjobb
móka.
Ugyanakkor
nyerünk
egy
napot,
és
rendbe
hozhatjuk
a
kocsit.
A
főút
felé
tartva
megint
elakad
az
Alfa
busz
egy
homok
átfúváson.
Későn
vesszük
észre,
a
homokban
kell
megállnunk.
Innen
elindulni
már
lehetetlen.
Várjuk
a
mögöttünk
lévő
segélycsapatunkat
a
Patrolt.
Ekkor
„toljuk
ki
a
Daciát”
felkiáltásokkal
megrohamoz
minket
a
SZKBE
szegedi
barlangászok
hat
fős
csapata,
akik
az
Alfa
busz
utasaival
egyesülve
pillanatok
alatt
kitolnak
a
mély
homokból.
Köszönet
mindenkinek.
Este
érkezünk
Nouakchottba.
Itt
a
Hotel
Saharaban
szállunk
meg.
Nagyon
kellemes
szállás,
francia
hippik
törzshelye.
Telefonon
megtudjuk,
hogy
a
versenyzők
nagy
része
elakadt
a
sivatagban,
ásnak,
küzdenek.
Szegények,
jó
ha
éjfélre
elérik
a
60
km-re
lévő
táborhelyet.
Mi
kedélyesen
vacsorázunk,
majd
alszunk.
Január
22.
Kedd
(i)
Reggel
sokáig
alszunk.
Csapattársunk,
Huba
vett
a
piacon
tojást,
és
remek
tojásrántottával
lep
meg
minket
reggelire.
Miután
jóllakunk,
az
autó
átnézése
van
soron.
Megállapítjuk
a
hibákat,
és
Miki
már
viszi
is
az
ismerős
szerelőhöz.
A
mai
nap
pihenéssel,
„városnézéssel”,
strandolással,
szereléssel,
illetve
napló
írással
telik.
Este
átmegyünk
a
Hotel
Sabhaba,
ahol
a
hivatalos
táborhely
van.
Itt
a
verseny
rendezői
és
egy-két
meghívott
csapat
tagja
találkozik
a
Mauritán
turisztikai
miniszterrel
és
egyéb
vezetőkkel.
A
Mauritán
TV
forgat
a
beduin
sátorban
a
találkozó
helyszínén.
Késő
este
nemzetközi
has
party
van
az
óceán
parton.
A
7-es
buszosok
az
indiai
Aravind
vezetésével
kecskét
sütnek.
Kevin
&
Kevin
angol
páros
rákot
süt.
A
norvégok
salátákat
készítenek,
a
86-os
busz
paprikás
krumplival
járul
hozzá
az
estéhez.
Van
még
sült
hal
is
meg
egyéb
finomságok,
A
mulatozás
hajnalig
tart.
Január
23.
Szerda
(i)
A
tegnap
esti
duhajkodás
után,
nehéz
a
reggeli
kelés.
Sokat
tépelődünk
azon,
hogy
a
versenyútvonalon
menjünk
vagy
eredeti
terveinknek
megfelelően
a
tavaly
örökbe
fogadott
falu
felé
kerüljünk.
Végül
úgy
döntünk,
hogy
a
versenyt
folytatjuk.
A
falunk
a
főútvonaltól
mintegy
400
km-re
van.
A
versenyzők
biztonságát
folyamatosan
több
száz
katona
őrzi.
Nouakchottban
az
óceánpartra
sem
mehettünk
le
kíséret
nélkül.
A
versenyért
felelős
helyi
vezetőnk
sem
javasolja,
hogy
letérjünk
a
hivatalos
útvonalról.
Ezeket
a
körülményeket
figyelembe
véve,
határozunk
úgy,
hogy
a
Dacia
Postát
majd
egy
Mali
faluba,
vagy
Bamako
szegénynegyedében
fogjuk
szétosztani.
Mire
elindulunk
már
10
óra
van.
A
cél
Tidjikja
750
km.
Még
egy
pillanatra
beugrunk
a
másik
szálláshoz,
társakat
szerezni
az
úthoz,
de
már
szinte
mindenki
elindult.
Csak
7-es
busz,
a
Norvégok,
és
Kevinék
vannak
a
táborban.
Gondolom,
ők
is
nehezen
ébredtek.
Lemegyünk
még
elbúcsúzni
az
óceántól,
és
útnak
eredünk.
Nouakchottból
hamar
kiküzdjük
magunkat
Miki
parádés
vezetési
stílusának
köszönhetően.
Az
első
feladathoz
homokban
kéne
autózni,
ez
nekünk
nehezen
megy,
így
Gyuri
vállalja,
hogy
a
homokviharban
legyalogolja
azt
az
egy
kilométert
a
pontig.
Mikor
visszaér,
rájön,
hogy
a
második
pont
is
ott
van
a
homokdűnék
között,
így
visszafut,
hogy
azt
is
leolvassa.
Mikor
visszaér,
ömlik
róla
az
izzadság,
és
tele
van
a
szája
homokkal.
Gyorsan
le
is
gurít
egy
Soproni
szüzet.
A
harmadik
feladat
egy
autóroncs
típusának
a
megállapítása.
A
roncsot
keresve
beszáguldunk
egy
kis
faluba,
ahol
a
homokban
el
is
ássuk
az
autót.
A
falusiak
rögtön
körbevesznek,
nevetgélnek,
ajándékot
kérnek,
megtolni
a
kocsit
egyiküknek
se
jut
eszébe.
Elő
a
homokvas
lapátolás,
kicsit
kijjebb
vagyunk.
A
helyi
fiatalok
kiabálják,
”Moi
de
best
drivers
mauritania”
vegyes
francia-angol
konyhanyelven.
Szeretnék
ők
kivezetni
az
autót,
nem
engedjük,
úgyse
tudnák.
Nagy
nehezen
kijutunk
a
homokból,
indulás
tovább.
A
negyedik
feladatnál
be
kell
menni
egy
város
egyik
utcájába,
megkeresni
egy
betűt.
Ahogy
megyünk,
a
szűk
utcán
rengeteg
gyerek
kapaszkodik
a
kocsi
hátuljára.
A
betűt
megtaláljuk,
fordulás
kifelé.
Kifelé
is
hátul
utaznak
a
gyerekek.
Éppen
kamerázom
őket,
mikor
az
egyiknek
a
kezében
marad
a
homoklapátunk.
Ez
számunkra
nagy
kincs.
Fék,
visszatolatunk.
A
srác
észreveszi,
berohan
egy
sikátorba.
Gyuri
kipattan
az
autóból,
utánaered.
Szerencsére
a
fiú
megijedt,
és
letette
gyorsan
a
lapátot,
majd
eliszkolt,
így
visszaszereztük
a
munkaeszközünket.
Az
ötödik
feladathoz
be
kell
menni
a
szavannára.
Kicsit
nézegetjük,
megpróbáljuk
mennyire
mély
a
homok,
majd
úgy
döntünk,
nem
megyünk
be,
eleget
ástunk
ma.
Azért
egy
kis
videót
készítünk.
Annyira
jól
megy
az
autó,
hogy
mégis
megpróbáljuk
a
lehetetlent,
bemegyünk
a
homokos
terepre.
Nagyon
szépen
haladunk,
semmi
elakadás.
Meg
is
van
a
pont
egy
állat
itató.
Erősen
sötétedik
már.
Félünk,
hogy
nem
jutunk
ki
világosban.
Azért
megkeressük
a
következő
pontot
is,
betű
egy
termeszváron.
Már
erősen
szürkül,
a
szamarak,
tevék
összevissza
mászkálnak,
úgy
kell
kerülgetni
a
csordákat.
Már
teljesen
sötét
van,
mire
szerencsére
elérjük
az
aszfaltos
utat.
Épphogy
fellélegzünk,
mikor
megállapítjuk,
hogy
fogytán
a
benzinünk.
Nouakchott
óta
nem
volt
olyan
kút,
ahol
lett
volna
benzin,
csak
gázolaj.
Kezdünk
izgulni.
Sötét
van,
nincs
benzinünk,
nem
javasolt
az
út
szélén
éjszakázni,
mögöttünk
nincs
senki.
Egyszer
csak
nagy
fényt
látunk
az
út
szélén.
Ott
a
7-es
busz.
Megállunk
mellettük.
Azon
tanakodnak,
itt
éjszakázzanak,
vagy
továbbmenjenek.
Egyiket
sem
ajánlják
a
közbiztonság
miatt.
A
busszal
együtt
mentek
a
norvégok
is,
nekik
elromlott
a
generátoruk,
így
nincs
világítás
az
autón.
Kellemetlen
sötétben.
20
km-re
van
egy
benzinkút,
talán
benzin
is
van.
Elindulunk
hármas
konvojban,
elől
a
Busz,
utána
a
Norvégok,
majd
mi,
akik
világítunk
a
Norvégoknak.
A
kútnál
természetesen
nincs
benzin,
de
a
buszosoknál
szerencsére
van
egy
kannányi,
az
elég
lesz
nekünk
Tidjikjáig.
Mivel
mindenki
álmos
alszunk
egy
pár
órát,
majd
megyünk
tovább,
hogy
beérjünk
reggel
hétig
a
célba.
A
buszosok,
és
a
norvégok
a
kútnál
éjszakáznak.
A
norvégok
kikapják
a
generátort,
majd
a
buszon
megszerelik.
A
buszosok,
pedig
tüzet
gyújtanak,
és
megsütik
a
tegnapi
maradék
kecskét,
a
helyi
falu
nagy
örömére.
Éjfélkor
egy
kis
kávé
elfogyasztása
után
elbúcsúzunk
a
7-es
busztól.
Éjszaka
még
beszáguldunk
a
szavannára
egy
pontért,
amit
sajnos
nem
találunk,
mint
másnap
kiderül,
senki
nem
találta
meg.
Befelé
nagyon
jó
út
vezetett,
kifelé
toronyiránt
megyünk
át
a
tevefüvön,
ami
rendkívül
göröngyös,
majd
köves
szavannán,
sehol
egy
út,
legalábbis
a
sötétben
nem
látjuk.
Elátkozzuk
a
percet,
mikor
bejöttünk
ide.
Az
út
koordinátája
sem
pontos,
már
rég
itt
kéne
lennie.
Még
egy
kilométer
és
szerencsére
megpillantjuk
az
aszfaltot.
Most
már
csak
az
út
melletti
pontokat
keressük
meg.
Szépen
haladunk,
mikor
hatalmas
hegy
áll
előttünk,
meredek
szerpentin
vezet
fel
rá.
Itt
is
lesz
egy
pontunk,
de
nem
állunk
meg
csak
a
hegy
tetején,
különben
nem
tudunk
újra
elindulni.
A
hegytetőn
Gyuri
kiszáll,
és
lesétál
a
pontért,
amihez
ki
kellett
mászni
egy
sziklára.
A
táj
még
sötétben
is,
mikor
csak
a
hold
világít
lenyűgöző.
Egész
éjszakás
vezetés
után
fél
hétre
érünk
a
táborba.
Január
24.
Csütörtök
(i)
Reggel
hétkor
eligazítás.
Gyuri
száll
csak
ki
a
kocsiból,
mi
Mikivel
tovább
alszunk,
bár
elég
kényelmetlen
egy
Daciaban
aludni,
de
fáradtak
vagyunk.
Mire
a
nap
felkel,
mi
is
ébredünk.
Megpróbálunk
benzinhez
jutni.
A
kempingben
lehet
csak
kapni
aranyáron,
500Ft.
Csak
egy
kannával
veszünk,
reméljük
elég
lesz.
A
mai
szakaszra
azt
mondják
nagyon
szép,
de
csak
terepjárósoknak
ajánlják.
Azért
mi
megpróbáljuk
legalább
az
elejét.
Az
első
pont
egyszerű,
utána
jön
a
terep.
Nem
nehéz,
de
homokátfúvások
vannak,
amin
nehezen
jutunk
át.
Ásunk,
toljuk
az
autót,
homokvasat
épphogy
rögzítjük,
úgyis
le
kell
szedni.
A
második
pont
után
úgy
döntünk,
visszafordulunk.
Kifelé
is
sokat
ásunk.
Éppen
nagy
munkában
vagyunk,
mikor
megjelennek
Gáborék.
Segítenének
kihúzni,
de
már
csak
kicsit
kell
ásni,
mégis
csak
saját
erőből
jöjjünk
ki.
Fényképezünk,
videózunk,
ugyanazon
a
szakaszon
megyünk,
ahol
tegnap
éjszaka
jöttünk.
Megéri.
Az
úton
több
csapattal
összefutunk,
megtudjuk,
hogy
a
Mini
Aleg
előtt
lerobbant,
nem
megy
tovább.
Gáborék
elmennek
értük,
behúzzák
Kiffába.
Mi
Kiffába
a
célba
délután
ötkor
érkezünk.
Olyan
korán
van,
azt
se
tudjuk,
mit
kezdjünk
magunkkal.
Ilyen
még
nem
volt.
Szerzünk
szobát,
leadjuk
a
versenylapot,
bemegyünk
Gyurival
a
városba,
kenyérért,
meg
vízért.
Miki
addig
lefeküdt
egy
picit.
Mikor
megérkezünk,
fel
se
ébred,
reggel
hétig
folyamatosan
alszik.
Kissé
fáradt
volt.
Január
25.
péntek
(i)
Reggel
korán
kelünk,
de
elindulni
nem
sikerül.
Meghívjuk
a
barátainkat,
fürödjenek
nálunk,
reggelizünk,
letöltjük
a
képeket.
Jól
elmegy
az
idő,
ebből
később
még
gond
lesz.
Az
első
feladat,
megtudni
egy
falu
nevét,
Nehéz
a
komunikáció,
a
helyi
nyelvet
nem
beszéljük,
a
falusiak
meg
csak
azt.
Azért
megtudjuk,
hogy
a
falu
neve
Rachid,
itt
meg
kell
keresni
egy
asszonyt.
A
falut
megtaláljuk,
rengeteg
gyerek
vesz
körül
minket,
van
itt
egy
iskola.
Autónkat
szokás
szerint
ismét
elássuk
a
homokban.
Itt
segítőkészek,
tolják,
emelik.
Én
addig
kiszállok,
megkeresem
az
asszonyt.
Vagy
húsz
gyerek
van
körülöttem,
kiválasztom
a
legnagyobb
fiút,
ő
beszél
franciául.
Elvezet
engem
a
faluba
Emeinetou
asszonyhoz.
A
gyerekek
bökdösnek,
nevetgélnek,
nem
sok
fehér
nő
jött
be
közéjük.
Emeinetou
asszony
nagyon
kedves
egy
kis
ajándékért
megmondja
a
feladatot,
ami
egy
szám.
Lefényképezem
őket,
majd
megmutatom
a
képet,
nagyon
tetszik
nekik.
Kifelé
újabb
kísérőim
vannak,
így
könnyebben
tudok
menni,
nem
lökdösnek
annyian.
Mire
visszaérek,
pont
kitolták
már
a
Daciat
az
útra.
Még
egy
kis
ajándékosztás,
és
indulás.
A
megszerzett
szám
egy
koordináta
része.
Valami
tévedés
lesz,
ez
50km-re
az
úttól
a
homokban
lenne.
Megcseréljük
a
számokat,
mindjárt
más,
így
már
az
út
mellé
esik.
A
rendezők
megint
elrontották,
még
jó,
hogy
nem
hittünk
nekik.
Ahogy
autózunk,
balra
mintha
vizet
látnánk.
Nem
lehet,
biztos
délibáb.
Azért
visszafordulunk,
megnézzük
közelebbről.
Ez
bizony
egy
tó,
rengeteg
háziállat
pihen
a
közelében.
Hiába
van
száraz
évszak,
egy
kis
víz
azért
akad.
Utunk
során
hatalmas
sziklák
vesznek
körül,
a
pontok
benn
vannak
a
kövek
között.
Lélegzetelállító
látvány.
Gyuri
gyorsan
fel
is
mászik
az
egyik
hatalmas
sziklafalra.
Miki
ideges
ránk
fog
esteledni.
Jól
megy
a
Dacia
bízunk
benne,
hogy
nem
lesz
baj.
Ahogy
száguldunk.
szembe
jön
velünk
a
7-es
busz.
Nem
vállalják
az
utat
Narába.
Úgy
gondoljuk
ez
felesleges
aggodalom,
azért
Miki
felhívja
a
Fütyülős
csapatot,
milyen
az
út,
el
tudunk-e
menni
rajta.
Azt
mondják,
nagy
bakhátak
vannak,
kis
homokkal,
semmi
komoly.
Ezt
úgy
gondoljuk,
bevállaljuk.
Ahogy
beérünk
a
városba,
meglátjuk
Flying
Giziéket,
akik
egy
……terepjáróval
vannak.
Nekik
nincs
GPS-ük,
nekünk
nincs
terepjárónk,
összeállunk,
együtt
megyünk.
Az
első
pontig
egész
jól
haladunk,
bár
nagy
a
homok,
ki
van
járva
az
út.
A
pontot
nem
találjuk
ott,
ahova
a
koordináta
szerint
esne,
azon
a
helyen
egy
nem
régen
kivágott
fa
van.
Hát
ez
ki
volt?
Sötétedik,
Naraig
ilyen
út
lesz.
Kezdünk
izgulni,
de
hát
van
velünk
egy
terepjáró,
mi
baj
lehet?
Az
úton
nem
tudunk
menni,
mert
nagy
a
homok,
és
magas
bakhát
van,
felül
az
autó.
Az
út
szélén
száguldunk,
de
itt
bokrok
vannak.
Többségük
szerencsére
könnyen
elhajol,
de
van
egy-két
fásabb
is.
40
és
60
km/
óra
közötti
sebességgel
száguldunk
a
bokrok
között,
soha
nem
tudjuk,
mi
van
előttünk,
és
szépen
lassan
teljesen
sötét
lesz.
Mikor
megállunk,
elsüllyedünk.
Kezd
ámokfutássá
válni
az
utazás.
Már
visszafordulni
nem
lehet,
csak
előre,
az
egyre
rémesebb
úton.
Pontosabban
mellette.
Nem
adjuk
fel.
Néha
elakadunk,
kirántanak,
már
mindenen
átmegyünk.
Az
autót
szana-széjjel
verjük,
de
szerencsére
bírja.
Bal
első
fényszóró
elsötétedik,
már
alig
látunk.
Sokszor
az
utat
is
elvesztjük,
de
nagyjából
irányba
haladunk.
Fáradunk,
megállunk
egy
kávéra,
pihenni.
Észrevesszük,
hogy
a
kartervédőt
leszakítottuk,
illetve
benyomtuk
a
karterba.
Szerencsére
nem
sérült
meg.
Laza
másfél
órás
szerelés,
vasegyengetés,
és
ismét
indulunk
tovább.
Néha
egész
jó
utat
találunk,
azt
hisszük
megmenekültünk,
aztán
mindig
jön
a
homok.
A
jó
utak
többsége
falvakba
vezet,
valamiért
a
faluban
olyan
mély
a
homok,
hogy
állandóan
elássuk
magunkat.
Szerencsére
Gizi
kirángat.
A
falusiak
érdeklődve
néznek
minket
apró
lámpáik
fényénél.
Az
egyik
faluban
átszáguldunk
a
száradni
kirakott
vályogtéglákon,
csak
az
utolsó
pillanatban
vettük
észre.
Szerencsére
ezt
is
megúsztuk.
Visszafordulunk,
mert
Gizi
nem
jön.
Kiderül,
hogy
ők
meg
a
vályogvető
gödörbe
csúsztak
bele.
Összeszedjük
magunkat,
irány
tovább.
Egyszer
csak
fényeket
látunk
az
út
szélén.
A
Malibus.
Hogy
kerültek
ide?
Utoljára
a
városban
szerelték
őket,
mikor
elmentünk
mellettük.
Most
is
szerelnek,
leszakadt
a
kipufogó,
de
már
majdnem
készen
vannak.
Mondjuk,
hogy
jöjjenek
utánunk,
de
csak
lassan
indulnak
el.
Folytatódik
a
bokortaroló
száguldás.
Egyszer
csak
látjuk,
hogy
távolban
három
autó
megy
a
mi
utunkra
kb.
merőlegesen
hihetetlen
sebességgel.
Valoszínűleg
ott
a
jó,
jól
járható
út.
Ahogy
haladunk
tovább
egyszer
csak
a
hátunk
mögött
három
autó
gyorsan
közelítő
fényét
vesszük
észre.
Megállunk.
Katonák
Toyota
terepjárókkal,
alig
értek
utol
minket.
Azt
mondják,
rossz
irányba
megyünk,
visszakísérnek
a
jó
útra.
Egy
darabig
tényleg
jó
az
út,
de
nem
sokáig.
Semmit
nem
nyertünk,
csak
az
időt
vesztegettük.
A
sötétben,
a
gyenge
lámpafényben
sokszor
úgy
tűnik,
hogy
mindjárt
elérjük
a
kemény,
jó
utat,
de
sajnos
nem.
A
pontokat
szorgosan
gyűjtjük,
de
vége
lehetne
már.
Egy
bakháton
megint
elakadunk,
elénk
áll
a
terepjáró,
elássa
magát.
Nem
lesz
könnyű
kiszabadítani.
Emelő,
ásás,
homokvas.
Nagy
nehezen
kijön.
Reggel
7-ig
kéne
beérnünk,
sose
fogunk.
Állandóan
ég
az
olajnyomás,
és
a
töltés
visszajelző
lámpa.
Lehet,
hogy
baj
van,
de
nem
tudunk
mit
csinálni.
Újabb
kényszerpihenő,
defekt,
kerékcsere.
Végül
reggel
6-ra
befutottunk.
Hála
az
égnek
semmi
bajunk
nem
lett.
Ahogy
szétnézünk,
ott
van
mellettünk
a
Malibus
csapat.
Tudtak
egy
rövidebb
utat.
Ügyesek.
Mi
a
kocsiban,
Miki
a
tetőn,
a
homokvasakon
alszik.
Január
26.
szombat
(i)
Reggel
hét.
Nem
nyitom
ki
szemem,
próbálok
még
egy
kicsit
aludni.
Ma
8-kor
van
eligazítás.
Mindenki
ébredezik.
Miki
beugrik
az
autóba,
nagyon
fázik.
Esténként
hideg
van,
nappal
rekkenő
hőség.
Nara
a
Mauritán,
Mali
hivatalos
határ.
Rengeteg
gyerek
jön
kéregetni,
a
csapatok
bőven
adakoznak
is.
Sokaknak
elegük
van
az
egész
útból,
Bamakó
egy
karnyújtásnyira
van.
Szeretnének
már
megérkezni.
Sokan
gratulálnak
nekünk,
hogy
megérkeztünk.
Mi
is
örülünk,
Miki
tesz
egy
két
bemutató
kört,
hogyan
kell
a
Daciával
rallyzni.
A
határ
miatt
kicsit
izgulunk.
Nincs
vízumunk,
ráadásul
ez
egy
kis
határ,
itt
nem
is
tudnak
adni.
Bepecsételik,
hogy
beléptünk,
fizetünk
egy
kis
büntetést,
már
mehetünk
is.
Persze
nekem,
mivel
repülővel
megyek
haza,
kilépésnél
lehetnek
gondok.
Bízom
benne,
csak
hazaengednek.
Ma
is
sok
kérdezgetős
feladat
van,
egyre
jobban
tetszik
nekem.
Nagyon
szép
falvakba
kell
bemennünk.
A
helyiek
igen
rendesek,
nem
zaklatnak,
mint
a
mauritánok.
Az
út
szélén
rengeteg
gyerek
integet,
biztos
örülnek
nekünk.
Utolsó
pillanatban
vesszük
észre,
hogy
egy
vízátfolyás,
satufék,
amennyire
egy
Daciától
telik,
koppanás,
levertük
az
elejét.
Pótkerék
repül.
Mindent
összeszedünk,
húzzuk
a
kartervédőt.
Egy
sima,
szúrósfű
mentes
területen
megállunk.
Kartervédőt
visszaszereljük,
egész
gyorsan
megy,
a
fiúk
már
gyakorolták.
Legnagyobb
csodálkozásunkra
megáll
mellettünk
a
…..csapat.
Tudunk
segíteni?
Ilyet
is
régen
hallottunk
már.
Kérünk
tőlük
egy-két
csavart,
megköszönjük
a
segítséget.
Erről
kéne
szólnia
a
Bamakónak.
Kis
reggeli,
majd
kerék
fújás.
Kicsit
furcsán
áll
az
egyik
szelep.
Nem
sokat
megyünk,
defekt.
Szerencsére
van
még
egy
kerekünk,
de
ha
így
megy
tovább
baj
is
lehet.
A
következő
falunál,
meg
kell
keresni
az
iskola
udvarán
a
zászlót,
és
egy
ember
házát.
Nem
egyszerű.
Az
iskola
a
sokadik
kör
után
sikerül.
A
keresett
férfi
felesége
az
iskolában
dolgozik,
mutatják
merre
kell
menni,
de
ez
egy
elég
nagy
falu,
inkább
város.
A
negyed
nevét
ismerjük,
bolyongunk
egy
kicsit.
Meglátunk
egy
gumist.
Úgy
döntünk,
megjavíttatjuk
a
defektes
kerekeket.
Gyorsan
megegyezünk
az
árban.
Ha
már
itt
vagyunk,
megkérdezzük,
nem
ismeri-e
az
emberünket.
Azt
mondja,
nincs
messze,
elvisz
oda
minket.
Tényleg
nem
volt
messze,
már
vártak.
Betűt
leolvastuk
a
falról,
és
szépen
visszaballagtunk.
Amíg
a
gumi
elkészült,
a
helyi
gyerekek
szórakoztattak
minket,
illetve
Hansék
is
elhaladtak
mellettünk.
Örömmel
üdvözöltük
egymást.
A
fizetésnél
kicsit
izgultunk,
de
furcsa
mód,
itt
a
kialkudott
ár
megmaradt
a
végére
is.
Ez
már
nem
Mauritánia.
Megköszöntük
és
folytattuk
utunkat,
két
jó
pótkerékkel.
Január
27.
vasárnap
(i)
Ez
az
utolsó
verseny
nap.
Ma
sietnünk
kell,
mert
a
szintidő
nem
5
pontot
ér,
hanem
a
késés
minden
megkezdett
órája
-50
pont.
Délután
2-ig
be
kell
érni
Bamakóba
a
Hotel
Salamba
ahol
a
cél
van,
Itt
lesz
a
versenykategóriások
szállása
is
5
csillagos
szálloda
úszómedence
stb…
Ránk
fér
már
egy
kis
luxus
16
nap
rohanás
és
küzdelem
után.
Reggel
a
megszokottal
ellentétben
csak
alig
több
egy
óra
késéssel
indulunk
a
versenyzők
után.
Még
viszem
fel
a
mai
verseny
koordinátákat
a
laptopra
amikor
indulunk.
Persze
menet
közben
ez
már
nem
megy
olyan
gyorsan.
Az
első
feladaton
már
túl
vagyunk,
robogunk
a
második
felé
mire
össze
áll
a
kép
bennem
és
a
laptopon
a
mai
feladatok
térbeli
elhelyezkedéséről.
Ekkor
megdöbbenten
tapasztalom
hogy
optimális
sorrendben
az
első
után
az
ötödikhez
kéne
menni.
Megadom
az
új
úti
célt,
400
méterrel
van
előttünk.
Ennyi
szerencsénk
nekünk
is
lehet.
Lassítunk.
Egy
éppen
ott
lévő
versenycsapat
a
feladattal
ellentétes
irányú
fényképezésnek
próbálja
álcázni
a
megállásuk
okát.
Gondolom
csalódnak
amikor
megállunk.
A
következő
feladathoz
jobbra
le
kell
kanyarodni
a
főútról.
A
mentor
IFA
és
egy
két
autó
pont
a
földút
becsatlakozása
előtt
áll.
CB-n
beszólnak
„ne
lassíts,
ne
állj
meg”.
Így
a
következő
itt
ott
mély
homokos
úton
hajtunk
le.
Kicsit
bolyongunk
a
bozótok
között,
de
hamar
megtaláljuk
a
pontot.
Szellemesen
van
elhelyezve,
mert
bent
van
a
dzsindzsába,
és
onnan
kell
x
métert
északfelé
menni.
Ez
a
pont
pedig
pont
oda
esik
ahol
le
kell
térni
a
relatíve
jobban
járható
útról.
Egy
csapat
behajt
előttünk
a
szűk
ösvényen.
Mi
megállunk,
mert
látom
a
GPS-en,
hogy
kb.
annyira
vagyunk
a
kiinduló
ponttól,
mint
amennyire
a
tényleges
pont
van
attól.
És
az
északi
irány
is
nagyjából
stimmel.
Amíg
én
a
fák
törzsén
keresem
a
betűt,
Miki
megtalálja
egy
tábla
hátoldalán.
Már
csak
két
feladat
van
hátra.
Természetesen
elkeverünk
egy
faluból
valókihajtás
után.
Már
csak
gyalogösvényeken
repesztünk,
de
egyre
rosszabb
irányba.
Megállunk
egy
olyan
helyen
ahonnan
el
is
tudunk
indulni.
Fejvakarás
gondolkodás.
Ésszerűnek
az
tűnik,
ha
visszamegyünk
a
saját
nyomvonalunkon
a
főútig,
kihagyjuk
a
következő
pontot
és
go
Bamako.
Így
van
még
esély
beérni
szintidőn
belül.
Imola
gyalogos
felderítésén
megtalálja
a
szóba
jöhető
utat
a
közelben.
Néhány
bokron
kell
csak
átkelni
addig.
Miki
gondolkodás
nélkül
balra
fordul,
ami
a
tovább,
és
nem
a
vissza.
Kicsit
vitatkozunk
a
dolgon.
Eddig
se
foglalkoztunk
a
szintidővel
inkább
az
összes
feladat
megoldására
koncentráltunk.
Most
viszont
nem
+5,
hanem
-50
pont
a
tét.
Még
beérhetünk,
ha
nem
akadunk
el
sehol.
Ugyan
is
most
25
km
homokos
szakasz
következik
a
pontig.
Miki
nyomja
rendesen,
átrepülünk
minden
kikerülhetetlen
akadályon.
Eddig
szinte
minden
off
roados
szakaszt
éjjel
teljesítettünk.
Így
világosban
nem
akadunk
el
sehol.
Még
azt
a
két
biciklist
se
ütjük
el,
akik
a
feléjük
közeledő
hangosan
berregő
porfelleg
elöl
lemenekülnek
az
útról.
Ők
nem
tudják,
hogy
mi
nem
az
úton
jövünk,
hanem
mellette.
Feltűnnek
egy
bokor
mögött,
de
sikerül
elhúznunk
mellettük.
Megvan
az
utolsó
előtti
versenyfeladat.
Szerencsére
4-5
km
után
a
ahol
balra
kell
fordulnunk,
egy
normálisabb
döngölt
út
következik.
Bamako
légvonalban
137
km,
és
valamivel
kevesebb
mint
3
óránk
van
a
szintidőig.
42
km
még
az
aszfaltos
út.
A
vége
előtt
néhány
kilométerrel
van
az
idei
verseny
utolsó
feladata.
THE
END
ez
van
a
fa
törzsére
festve.
Szellemes!
Két
óra
15
percünk
van,
és
Bamako
innen
140
légvonalban.
Ez
az
átkötő
út
nem
vitt
közelebb
a
célhoz.
Sőt!
Elkezdődik
a
harc
az
idővel
fejezet.
Ha
picivel
jobb
mint
60-as
átlagot
megyünk
beérünk.
Ez
nem
tűnik
teljesíthetetlennek,
de
kocsink
a
kuplung
csúszása
miatt
80-85-
nél
nem
nagyon
tud
gyorsabban
menni.
30
fölött
a
gyorsulás
sem
az
erőssége.
Az
első
településnél
hatalmas
dugó
van.
Rakodó
teherautók
teljesen
elzárják
az
utat.
A
piacon
keresztül
sikerül
kikerülni.
Az
aszfaltozott
főútra
kanyarodva
megint
megáll
a
forgalom.
Megpillantunk
néhány
„Bamakos”
autót
a
sorban
előttünk.
Miki
a
helyieket
is
megszégyenítő
ügyességgel
végigelőzi
az
egész
sort.
Felrakom
a
GPS
képernyőjére
az
érkezés
a
következő
(jelen
esetben
cél)
ponthoz
paramétert.
Az
érték
szerint
2
perccel
a
szintidőn
belül
érünk
be.
De
hát
még
hátra
van
több
mint
120
km,
több
település,
no
meg
Bamakóban
is
néhány
kilométer.
Száguldunk,
de
ez
a
csúszó
kuplung
miatt
csak
ritkán
éri
el
a
100-as
tempót.
Ilyenkor
menetrend
szerint
jön
egy
falu
fekvő
rendőrökkel,
és
le
kell
lassítani
20-30
–
ra.
Gyakorlatilag
egy
helyközi
busszal
haladunk
együtt.
A
faluknál
lemarad,
mert
felveszi
az
utasokat,
aztán
rendre
megelőz
minket.
Tudni
kéne
menetrend
szerinti
mikor
érkezik
meg
a
fővárosba.
Akkor
nem
kéne
folyamatosan
osztani
szorozni.
A
Bamakós
kocsik
már
rég
elszáguldottak
mellettünk.
A
remény
hal
meg
utoljára.
20
perc
10
kilométer,
ez
az
utolsó
számolás
eredménye.
De
ez
a
10
kilóméter
már
a
városon
belül
van.
Beértünk
14
helyezés
de
a
célbaérkezésünkröl
inkább
semmit..........
2007.
November.
10
Alighogy
rendbe
raktuk
az
új
autót
és
kipróbáltuk
a
tesztúton
az
egyik
szponzorunknak
új
ötlete
támadt.
Miért
ne
készítenénk
fel
az
autót
annyira
hogy
megnyerjük
a
versenyt.
Tehát
komplett
szétszedés
összerakás
és
meglátjuk
mi
lesz
belőle!
2007.
Oktober.
10
Talpra
állt
az
új
autó!
Nem
sokára
bemutató!!
2007.
Szeptember
8-9
Az
uj
Dácia
még
nem
készült
el
sajnos
a
második
Budapest
Makó
versenyre
ezért
a
Suzuki
M7
Érd
kft
támogatásával
egy
vadonatúj
Suzuki
SX4
autóval
tudtunk
nekivágni
a
hagyma
futamnak.
A
csapatösszefogás
jegyében
a
Desert
Explorer
Team
tagja
alias
Gojo
és
jómagam
Four
Finger
közössen
indultunk
a
versenyen.
Elsö
nap
fölényes
vezetéssel
elsőként
értünk
célba
Kalocsa
mellet
a
szálláshelyünkön.
4x4
megszégyenítő
sebességel
haladtunk
a
terepen
és
egyetlen
egy
elakadásunk
volt
a
sáros
szakaszon.
Nem
rossz
teljesítmény
egy
kétkerékmeghajtású
autótól.
Másnap
viszont
sajnos
a
versenynek
volt
olyan
szahrát
idáző
része
ami
teljesíthetetlen
volt
kétkerék
hajtással
igy
itt
vesztegeltünk
20
percet.
Összetettben
végül
a
4
helyezést
sikerült
elérnünk
a
Bamako
Challenge
futamsorozaton.
2007.
JANUÁR
13.
Reggel 5 óra megérkezik a szervizautónk, bepakolunk, irány a Felvonulási
tér. Fotósok, tévések, újságírók, érdeklődők gyűrűjében araszolunk
a rajtpozíciónkra időnk sincs üdvözölni családtagjainkat, rokonainkat.
Kiszállunk az autóból megrohannak az újságírók. 9 óra a búcsúzkodás
pillanatai után elindulunk. Egy telefonos interjú után a budaörsi
benzinkútnál állunk meg, bevárjuk a többieket, megiszunk egy kávét,
fotózunk a Nitrocitynek és nyakunkba vesszük az m7-est. 13 órakor
érjük el a határt felfokozott hangulatban, beszélgetünk. 44-es Józsinak
a jól felkészített autójában még megjavítom a CB-t, mondhatom úgy
is, hogy bekötöm szakszerűen. Ez utóbbi úgy tűnik hiba volt, mert
Józsinak be nem áll a szája, mióta jó a CB-je. Ausztrián simán áthaladunk,
elérjük Olaszországot. Útközben teljesítjük a feladatlapon kért
pontokat. 200 km-re vagyunk a napi távtól, mikor meg kell, hogy
állapítsam, nincs töltésünk, de haladunk tovább, majd este megszereljük.
22 órakor elérjük a napi célpontot, Velencét. A szállodában már
nincs hely. Rövid tanakodás után úgy döntünk, hogy irány a második
napi célpont Meyreuil. Gyors generátorcsere és irány Genova. Sajnos
rá kellett, hogy jöjjünk, hogy az új generátor sem működik, valahol
az út közepén teljesen lemerül az akkumulátorunk, így vennünk kellett
egyet a benzinkúton.
2007JANUÁR 14.
Reggel 7 óra kevés alvás után érkezünk Genovába, a kikötőbe. Gondoltuk
megvicceljük a társaságot és átkompolunk Maroccoba. Sajnos a mai
nap nincs komp, így irány az eredeti cél Meyreuil. Töltésünk továbbra
sincs. Monaco hegyei között a szerkezet nem bírja a tempót amit
Zoli diktál, felforr a vizünk, félre kell állnunk egy benzinkúton.
Később meg kell hogy állapítsuk sajnálattal, az autó hengerfejes
lett. A többiektől leszakadva fáradtan beállunk egy parkolóba a
szerviz autóval és tanakodunk, hogy mi legyen. Végül meghozzuk az
első őrült döntésünket, kimossuk a hűtőrendszert, feltöltjük az
olajszintet és megyünk ameddig az autó is úgy akarja. Ez a döntésünk
jónak mutatkozik. Este 19 órára beérünk az ETAP hotelhez.
2007. JANUÁR. 15.
Reggel korán indulunk, a napi ETAP 1121 km. Éreztük, hogy nem lesz
gondmentes. 50 km után felforr a vizünk, újra hűtőmosás, olajszint
feltöltés és indulás tovább. A napi szakaszt nem tudjuk teljesíteni,
mivel 100 km-ént ezt a műveletet meg kell ismételjük a hajnal Murcia
közelében ér ahol Tibáékkal is találkozunk.(Az ő autójuk később
még tartogat meglepetéseket számunkra de ezt akkor még nem sejtettük
? )
Őszintén egy kis lelket öntöttek belénk vidámságukkal. Két óra alvás
után haladunk tovább.
2007 JANUÁR 16.
Hajnalban felkelünk, kiszereljük a hűtőt, kicseréljük a vízpumpát
és elindulunk a komphoz, tudva azt, hogy a reggeli kompot nem érjük
el nyugodtan autózunk és 13 órára megérkezünk a kikötőbe. Itt nyugodtunk
meg igazán, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nem érték el
a reggeli kompot. Este 21,00 órakor megy a komp, addig van időnk
a városban sétálni, megmelegíteni a babkonzervet, riportot adni,
beszélgetni és a békésen szunnyadó Villám Gézát a Dácia kipufogó
hangjával felkelteni. 21,00 órakor behajózunk a kompon elszabadulnak
a magunkba fojtott feszültségek, de mondhatom úgy is, hogy sörbe
fojtjuk a feszültséget. Inca team-nek sikerül kiinni a komp narancs
és vodka készletét, Pipuék sört vedelnek, de a 33-es csapat Rebbekájának
sikerül olyan szintre inni magát, hogy három lépcsőfok megtétele
után elterül a padlón, fölpattanva a férfi mosdóba rohan.
00,00 órakor kiköt a komp és kigurulunk még a spanyol gyarmatra.
Ott gyorsan vámmentesen feltankoljuk autóinkat, kannáinkat és begurulunk
a maroccoi vámvizsgálatra. Itt döbbenünk rá, hogy hova jöttünk.
Három helyen kell kérni papírt, kitölteni, leadni, bélyegeztetni
félhomályban, mondhatom gyertyafényben. Közben végignézzük, hogy
a bevezető oldalon a helyi vámosok püfölnek egy embert a földön.
Bejövő oldalon nagy ricsajjal, sikítozással nők, férfiak rohannak
a határ fele. Gond nélkül átkelünk a határon és megkeressük a DB
elhangzott szálloda nevét. Úgy döntünk, hogy mivel hajnal 3,00 óra
van az autóban alszunk, de lefekvés előtt AGTR teamnél még elfogyasztunk
egy babkonzervet.
2007 JANUÁR 17.
Reggel 7 órakor indulunk félreállunk kenyeret, meg vizet venni.
Itt vesszük észre az első mekanik műhelyt, ahol megpróbálkozunk
a generátor javításával. A kb 12 éves kisgyerek nagy szakszerűséggel
cseréli ki a szénkefét, majd ezt követően a generátort. HURRÁ VAN
TÖLTÉSÜNK. Nekivágunk az Atlasznak, bár nem nagyon szerettük volna
hengerfejes autóval, de a többiek rábeszélnek hogy gyönyörű és menjünk
arra majd inkább húznak ha gond van. Az első faluig jutunk el. Ott
végképp egybefolyik az olaj a vízzel. Félreállunk egy benzinkútra
és a kutasnál szerelő iránt érdeklődünk. Pár percet kell várnunk.
Egy lapos csavarhúzóval és egy 13-as kulccsal megjelenik a szerelő.
Elmagyarázzuk neki a hibát, Ő bólogat és mondja, hogy menjünk a
műhelybe. Pár méterre a benzinkúttól megérkezünk egy szemétdomb
mellé, műhelynek nem nevezhető sufnihoz. A srác inti, hogy álljunk
le és nekiesik szétszedni a hengerfejet.
Itt kezdtük kérdezni egymástól, hogy hogyan tovább, mivel folytatjuk
a versenyt. ? Sátort húzunk 44-es Zoliékkal, meg a szerviz autoval.
Elő a babkonzervvel, ebéd, majd ismerkedünk a minket körülvevő helyi
emberekkel. Közel három óra kényszerpihenő után emberünk int, hogy
indítsam be az autót. Meglepően konstatálom, hogy az autó működik.
Egy-két búcsúfotó a szerelővel és irány az Atlasz. Hajnalban kelünk
át az atlaszon. Szállásunk az autó.
2007. JANUÁR 18.
Hajnalban felébredünk irány a napi cél Tata. Gyönyörű tájakon haladunk
keresztül, pálmaligetekkel övezett utakon és megjelennek az első
tevék, szamarak.
Zagora, Shell kúton megállunk, bevárjuk Azoliee-kat, közben egy
szerelő ruhában öltözött néger gyerek mutogat az autónk aljára,
hogy csöpög az olaj és ő bizony, majd megjavítja, csak menjünk a
műhelyébe. Nyugtatjuk a csávót, hogy lesz melója, csak érjen be
a 33-as Azolee, mert neki az olajhűtője folyik. Begurulunk a műhelybe
a szerelők „petit cadouű” után könyörögnek matrica formájában, és
kézzel lábbal magyarázzák, hogy volt már itt egy „Big man” és ő
már bizony adott matricát. Büszkén hozza ki a műhelyből a Tankpad.
Hu matricát. Összenézünk, nagy röhögés ez csak Golyó lehetett. Két
óra alatt megszerelik az olajhűtőt, közben én felpattanok egy helyi
kereskedő babettájára és elmegyünk a boltjába tervei szerint nagy
üzletet kötni.
Közel egy óra tea és alkudozás után vettem a gyerekeknek két bőrből
készült tevét. Esteledik közel 20 autó gyűl össze a város kivezetőjénél
méregetve az utat, hogy ez lenne az út Tatába?
Bútor nekivág negyedikként követjük őt és kacérkodunk a kősivatagba
a Hummer megelőzésével, míg be nem érünk egy kiszáradt tómederbe.
Korom sötét GPS-ben sem bízunk már. Érdekes látvány volt, amint
a húsz autó kereste a kiutat a tómederből. Miki megtalálja az utat.
CB-n jelezzük a csapatoknak a helyes irányt, de a nagy okosok nem
bíznak bennünk, így Mikivel bevállalva nekivágunk a kősivatagnak.
GPS szerint az irány jó, út nincs és korom sötét van. Pár kilométer
megtétele után tükörbe nézve látjuk a kigyózó autók fényeit, mégis
csak ez az út a jó. Pár km után beérünk pár autót, aki csiga tempóban
autózik vigyázva ne essen komolyabb kár a kocsikban. Előzékenyen
félreállnak így a Dacia és legénysége hajnal 2-re elsőként hagyja
el a kősivatagot. Kimerülve félreállunk és lepihenünk 40 km-re a
tábortól.
2007 JANUÁR 19.
Reggel 7,00 felkelünk és begurulunk Tatára a Camping-be. Drisuék
szállodai szobájában négy nap után sikerül lefürödnünk és tiszta
ruhát venni magunkra. Egy jó erős kávé, valamint Drisuék ventilátor
szerelése a mi segítségünkel?
11 óra fele elindulunk a Beduin camping-be. Napi szakasz gyönyörű.
Autónk hibátlanul működik, a kedvünk jó. Este unalomüzöként egy
élő betelefonáló showt produkálunk együtt. Gabika és Rocker Robi
segédletével.
Éjfél tájban érkezünk a Beduin camping-hez. A bejáratnál egy autó
áll keresztbe, így a camping területén kívül sátorozunk le.
2007 JANUÁR 20.
Reggel 7,00 órakor eligazítás után olajat töltünk a váltóba. A
camping tulajdonosával közelharcot vívunk öt eurot követel a sátorhelyért.
Mi nem fizetünk, mondván, hogy a camping területén kívül sátoroztunk,
mivel az autó miatt nem tudtunk behajtani a camping területére.
Erre közölte velünk, hogy a camping este 22,00-ig van nyitva, mi
meg éjfélkor érkeztünk. Végül nagy duzzogva annyit mondott, hogy
akkor rendezzük el a homokot a sátor helyén. ? Elindulunk a camping
kivezető úton versenyben szállunk a Hummer-el és legyőzzük a homokon,
majd irány a napi cél Dahkla.
Az aknákkal övezett területen haladunk át, az itinerben is az van
írva, hogy ne térjünk le az útról. Miki gondol egy merészet és egy
nyomvonalon elindul az óceán irányában, mondván, hogy azon a nyomon
sem robbant fel senki, csak nem tettek azóta aknát. Kiérünk az óceánt
övező sziklák tetejére. Lenyűgöző a látvány. Fotózunk itt és egy
óvatlan pillanatban konstatáljuk, hogy a Daciánk elindul a szakadék
felé. Ráugrunk, így megmentettük az autót. Haladunk tovább beesteledig
már nagyon fáradtak vagyunk és monoton a sötétség Miki ekkor elökapja
a Mikrofont és felcsendül a CB éterben a magán rádio száma amugy
olyan bamakos kívánság műsor az éteren keresztül. Ö Gabika a müsorvezető
aki meleg, amugy egy jo gyerek és faggatózik nem külömben a betelefonálok
Drisu és Azolee is. Öt majd a rokker gyerek váltja fel gyakorlatilag
mi nem tudunk vezetni a röhögéstől. Beérünk Dachlaba a kemping foglalt
tele van igy bemegyünk a városba ma szálodát szavazunk meg magunknak.
Talállunk is egy egész jót 20 euro/2 fö és van benne minden . Van
bizony wc és tem potyantos hanem teljesen európai igaz folyik a
víz folyamatosan van Bide is de nincs bekötve . A száloda folyosó
burkolata egybefügg a szobákékkal amolyan szocreál csempe vagyis
kö. Elmegyünk vacsizni egy 4 csillagos szálodába itt Miki nagy gondosan
rendeli meg a vacsit francia étteremböl büszkén mondja milyen tutit
rendelt magának meg azoleenak . Gomba leves marha sült és deszert.
Namost ebbe csak egy dolgot nem értettem mikor kihozták. A levest
mért villával kell enni ami egy gomboc akármi leöntve akármivel
?
Igazából Mikiék sem értették ezt ? Főként hogy a hőn áhított marhasültnek
miért van kecske hús illata…..
Éjfél fele még felnézünk a tetőtéren elterülő 10 nm es medencénél
de 2 meleg pasin kívűl nincs senki igy elmegyünk aludni
2007 JANUÁR 21.
Reggel indulunk tovább a mai célpont Mauritánia ma fogunk átkelni
a határon a senki földjén innen no alkohol .
Na erre inni kell ugy gondoltuk és menet közben elfogyasztottunk
egy jo hideg sört. 150 km re vagyunk a határtol mikor nekem az elfogyasztott
piára meg kellett álni leengedni a felesleget. Megáll melletünk
a Hummer: Fiuk kértek sört? Adj egyet erre kapunk egy karton dobozos
sört mit lehet tenni meg kell inni mert ugye be nem lehet vinni
Állunk az út szélén megiszunk egy sört erre beérnek egy páran hogy
baj van? Nem baj az nincs viszont pia az van és meg kell inni .
Itt alakult ki az igazi Bamako parádé az országut mellett 12 auto
és mindenkinél van pia ivászat míg el nem fogy . Aztán go tovább
de nem sokáig mert fityet hányva az akna mezöre bemegyünk az oceánba
mert ugy mi bátrak vagyunk és egy nagyot fürdünk no meg utána ásunk
is mert azolee tengelyig rakta a verdát a homokba. Haladunk tovább
már kezdünk jozanodni mikor menet közben olyan 100 nál szembe nézek
a motorháztetön lévő portréval magyarul elrepült a motorháztatő
egyenesen a Samsung csapat elé? Baleset nem történt viszont van
még egy üveg konyak amit meg kell inni no de ezen is tullettünk
nállunk még azért maradt egy két üveg mit tegyünk? Ássuk el irjuk
fel a gps pontot és visszafele felveszük Jo ötlet meg is teszük
eldugtuk. 19 orára érünk a határra itt viszonylag hamar átkelünk
mehetünk a senki földjére. Mondanom se kell este lett korom sötét
de a sötétböl feltünik 2 szellemnek tünő emberke és miután a Dacia
beásta magát a homokba az akna mezőn kihuzzák mondják hogy majd
ök megmutatják mere a határ. Kébzeld el a semmi közepén egy vad
idegen megy elöl balra töled egy roncstelep jobra kiégett felrobant
autók Miki elöveszi a törkést, egyszer csak megállunk egy kunyhónak
nem nevezhető akárminél.
Kiabálást hallunk a kunyhóból egy páran odamegyünk és kunyhonál
megpillantunk egy katonát aki betesékel a kunyhóba. Na most a belső
berendezés egy asztal egy matrac és asztalon egy gyertya pislákol
: Passport. Ez az utlevél kezelő Ezen tul vagyunk cca egy ora alatt
de volt még idő Miki gyujtást állit a Ladán és irány a vám. Papirok
elö itt se olyan mmásabb talán anyival hogy itt gáz lámpa van de
nincs asztal igy a vámos a földön könyvel. Megjön Idomu is akinek
le kell pengetni 40 eurot, ez a biztositás Mauritániába. Irány Nouadhibou
a kemping ahol találunk 3 tenyérnyi helyet és letáborozunk.
2007 Január
A finisben újabb probléma akadt. A szerelő autónk illetve annak
vezetője sajnos nem tud velünk tartani a versenyre. Anyagi és családi
okok miatt nem tudja vállalni a részvételt a mostani versenyen.
Hirtelen kellet cselekedni és a sors összehozott egy másik indulóval,
aki szintén egyedül maradt a versenyre. Így most a szerviz autónk
egy kiváló Toyota Hilux terepjáró lesz. Egy kiváló fiatal sofőrrel
kiegészült a csapat ismét 4 főre
2006 December
Az utolsó pillanatokban lett kiválasztva a 4 csapattag a nagy kalandra.
Töreki Szabolcs személyében egészült ki a csapat az eltervezett
4 főre. Szabi igazi nagy utazó, a világ számos helyén megfordult
már, többek között az arab államokban is. Sivatagban , melegben
szerzett tapasztalatai segíteni fogják reményeink szerint a csapatot.
Angol és kicsi francia nyelvtudása reméljük jól jön majd amikor
eltévedünk esetleg a dűnék között :-))
2006 November
Számos felkészülési találkozót túlélve jelentjük a gép még mindig
egynben van:-) A képek megtekinthetök a következő linkeken. http://www.szabadban.hu/index.php?cat=62&aid=7f9974921127bdf78053e87
http://www.loero.hu/index.php?op=hir_reszletes&hir_id=6276&magazin=&friss=&archiv=
http://www.loero.hu/index.php?op=hir_reszletes&hir_id=6195&magazin=&friss=&archiv=
http://www.loero.hu/index.php?op=hir_reszletes&hir_id=6002&magazin=&friss=&archiv=
http://www.szabadban.hu/index.php?cat=44&aid=ea1665488099c0992cfae4c
2006 Szeptember
A Szeptember 9-10-én megrendezésre kerülő Budapest-Makó kaland
rally versenyen sikeresen teljesítettük a feladatokat és a távot.
A nagyszerű versenyzéshez köszönjük a mellettünk álló szponzorok
és rajongók segítségét. A csodával határos módon hála a modern orvostudománynak
és a kitartásnak Four Finger nem olyan régi balesete után sikeresen
végig tudta vezetni a távot. Kiváló navigátor és szerviz csapat
tette tökéletessé a versenyt. Az autó 23 helyre ért be, közel 150
induló közül. Számos terepjárót és más autókat tudtunk megelőzni.
Hamarosan feltesszük a képeket és a videókat a weblapunkra.
2006 Július
Üdv mindenkinek. Minden kedves érdeklödönek szeretnénk bejelenteni
hogy Lion in da Four Finger sokkal jobb állapotban van. 2hetes gyógykúrán
vett részt napi 400km autózva azért hogy a Makó előfutamon rajthoz
tudjon állni. A gyógytorna és a Bük-fürdöi gyógyvíz megtette hatását.
Így remélhetöleg ha másképp nem is de navigátorként részt tud venni
a Budapest-Makó rallyn. Az egyik fő szponzorunk sajnos visszalépet
mert nem tudtunk megállapodni a támogatás mértékében illetva arányában.
A csapat töretlenül folytatja a felkészülést a Bamakóra. Legközelebb
augusztus 11-én a Hungaroringen megrendezésre kerülö EVO Gyorsulási
versenyen találkozhatnak velünk. Várunk minden rajongót és érdeklödőt.
2006 Június
Üdv mindenkinek. különbözö problémák miatt Henn Zoli csapattársunk
visszalépett a versenytöl. További információink hogy Lion-nak balesete
volt egy körfűrészel. egyenlöre maradt négy újj a kis újjat tőböl
amputálta magának. Amint eltelt egy kis idő azonnal folytatja a
felkészülést.
|
|
